Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Telkibányai nemesércbányászat.

( Gyűjtemény.)

 

Az ezüst- és arany előfordulásoknak köszönhetően az Árpád-kortól intenzív bányászat fejlődött ki és az Anjouk uralkodása alatt fénykorát élő Telkibánya várral megerősített királyi bányaváros.

Ércbányászata Mária Terézia alatt lendül fel újra tartósan, de a XX. századtól pénzügyi források híján inkább már csak reménybeli kutatások színtere a vidék.


Telkibányai nemesércbányászat megindulása

Telkibánya azok közé a hajdani bányavárosok közé tartozik, ahol a bányászat virágkoráról jóval több a tárgyi emlék, mint az írásos dokumentáció, ezért a bányászat jelentőségével kapcsolatban igen eltérő vélemények alakultak ki. A korábban megjelent kisebb tanulmányok sem a bányászat kezdetével, sem az egyes korszakok kialakulásával kapcsolatban nem adtak megfelelő tájékoztatást. Ezért volt feltétlenül szükséges az egyes századokban vagy periódusokban tisztázni az alkalmazott bányászati és előkészítési technológiát.

Telkibánya ércelőfordulása különlegesnek számít a Kárpát-medencében, jellegében eltér a felvidéki lelőhelyektől. A felszín közelében, nehezen követhető telérekben megtalálható termésarany és az oxidációs zónákban hintve előforduló érc kitermelése már egy fejlettebb technológiát igényelt, ezért a bányászat virágkora csaknem 100 évvel későbbre tehető, mint az alsó magyarországi bányáknál. Az érclelőhelyek jóval kisebbek és szétszórtabbak voltak, a bányászat és az ércelőkészítés csak komplikáltabb módszerrel folyhatott. A nagyobb arányú bányászat csak akkor indulhatott meg, amikor már más vidéken kialakult egy olyan technológiával és szaktudással rendelkező üzem-típus, amely képes volt az itteni ércek hasznosítására. A fentiek következménye, hogy Telkibánya környékén a bányászat nem fokozatosan alakult ki, hanem - bár méreteiben szerényebben mint Észak- vagy Dél-Amerikában - de aranyláz módjára. A bányászat tehát fejlettebb technológiával indul természetesen a 13. században még mindig kézi technológiával.

A bányászatban már járatos szlovákok, gyalogosan, felszerelésüket talicskán tolva özönlöttek Telkibányára a jobb megélhetés reményében. Ők közvetlenül a bányák környezetében telepedtek le vagy a bányákban laktak, amire még ma is számos nyom utal. őket követték a szász bányászok és bányatisztek, az aranybányászat és ércelőkészítés igazi szakértői és haszonélvezői, akik kőházakban, kolóniákban telepedtek le.

Az aranyláznak a bizonyítéka, hogy még ma is több ezer bánya nyoma található meg, amelyeket közel egyidőben műveltek. Ennek a hirtelen fellendülésnek köszönhető az, hogy a néhány családból álló település bányavárossá fejlődött, várral és megerősített várfallal. A hajdani gazdaság jelét nemcsak a mai napig fennmaradt aranygombos elnevezés tanúsítja, hanem virágkorában több templommal és hivalkodó tornyokkal rendelkezett.

Ma már tudjuk, hogy nem a telérek kimerülése vetett véget a város gazdagságának, hanem az akkori technikai színvonal szabott határt a műveleteknek, hiszen a későbbi századokban bekövetkezett technikai megújhodás újabb lendületet adott a bányászatnak.

A hajdani dicsőséget jelentő vár és templomaik faragott párkánykövei most régi házak vagy sertésólak falaiban tanúskodnak a gazdag múltról.

Telkibányai legenda

Sok esetben egyes tudományágak perifériális találkozása révén jutunk olyan eredményhez, amely alátámaszthat vagy véglegesen elutasíthat egy-egy feltevést. Erre jó példa az u.n. telkibányai legenda. Számos középkori bányavároshoz hasonlóan Telkibánya bányászatával kapcsolatban is fennmaradt az a legenda, ami Veres patak vagy Háromszáz özvegyasszony tánca néven vonult be a magyar irodalomba. A 360 telkibányai bányász tragikus halálát megörökítő közismert okirat a telkibányai ref. egyház anyakönyvében található, amelyet Királyhelmeczi István prédikátor jegyzett le mint szájhagyományt 1687-ben.

 A technikatörténeti kutatások ma már bebizonyították, hogy Telkibánya környékén soha nem folyt olyan jellegű bányászkodás, ahol egy munkahelyen vagy bányában egyszerre ennyi ember dolgozott volna. Sokkal inkább az volt a jellemző, hogy a horpabányászat befejezése után, több kisebb bányában folyt a termelés. Ez a legenda ismeretes Nagybányáról, Selmecbányáról, Újbányáról, Körmöcbányáról, Goslárról. Agricola hatodik könyvében emlékezik meg hasonló eseményről.

Ezt a történetet protocollum formájában csak Telkibányán örökítették meg. Ez a tény ösztönzött egy Telkibányával foglalkozó jónevű geológust, hogy ez esetet hitelesnek tüntesse fel a hely és az idő pontos meghatározásával.

Mivel a bizonyítása minden technikatörténeti alátámasztást nélkülözött, ezért ez is a gonosz bányamanók, vagy a jóságos bányatündérekkel a legendák világába maradhatott volna. 1963 július 26-án a katasztrófális szkopjei földrengés után 4 órával az egyik nagyerejű utórengés, azonos időben, a Telkibányához közeleső két külszíni bányában halálos baleseteket okozó omlást okozott. E területen házakon és tornyokon is repedések keletkeztek.

A földrengéssel kapcsolatos vizsgálatok azt mutatták, hogy a Szkopjétől északra terjedő rengéshullámok egy fő és két másodrendű törésvonalon futottak végig és ezek egy csomópontban felerősödve fejtették ki hatásukat. E törésvonalak jelenlétét azóta már más geológiai tanulmányok is igazolták.

E tény kapcsán merült fel annak a gondolata, hogy Telkibányán is lehetett egy földrengés okozta nagyobb baleset, ami a későbbi időben okot adott egy ilyen legenda adaptálására. A protocollum az esemény idejeként a pünkösd előtti napot jelölte meg.

Egy felkutatott írás szerint 1443 június 5-én a földrengés olyan iszonyú volt... "hegy és völgy és sok vár és kőház omlott össze. A bányákat és azok tárnáit iszonyú repedések szétszaggatták és kőhalmazok csúnyán betemették azokat." Ez az évszám a telkibányai bányászat első virágkorára esik, amikor még nagyobb létszámmal folyt a bányászkodás.

A feljegyzés hitelességét az is igazolja, hogy a "kassai úr" kilétét is sikerült megtalálni, aki a bányászatot tovább folytatta.

A földrengés és a bányakatasztrófa összefüggésére újabb bizonyítékok kerültek elő. 1990-ben a MONTAN GM, megbízásból ércesedéshez kapcsolódó földtani környezetvizsgálatot végzett a telkibányai hajdani bányák területén.

E munka során a Kányahegy észak-keleti oldalán olyan kőomlásokra lettek figyelmesek, amelyeket csak nagyobb földrengés okozhatott. E feltevés akkor nyert bizonyosságot, amikor a tetőről származó szikladarabokat megtalálták a távolabb eső horpák üregeiben.

E kőomlás nemcsak a bányában végezhetett pusztítást, de romba döntötte a bánya közelében lévő Koncfalvá-nak nevezett település házait.

A négy-öt évvel ezelőtt végzett erdőkitermelés jól láthatóvá tette az összeomlott kőházak alapjain belül a csúcsról származó óriási szikladarabokat.


 

Telkibányai bányászat a kezdetektől.

 

A vadban gazdag erdős hegyekben, a jó megfigyelést nyújtó szirtekben, dús füvű kisebb, elzárt medencékben, forrásokban, zúgó patakokban gazdag vidék vonzó, ideális és egyben védhető életteret biztosított már a legkorábban erre járók számára is.

 

A környéken vadászgató, gyűjtögető, majd megtelepedő emberek hamar fölfigyelhettek az eloxidált pirites kőzetek után maradt vörös okkeres agyagra, valamint a fekete mangános agyagra és a fehér kaolinra.

 

Mindezeket az anyagokat, mint testfestéket, ruházat- és edények színező anyagaként, a kaolinos agyagot pedig edények készítéséhez is fölhasználhatták.

 

A szerteheverő hegyikristályok minden bizonnyal már korán fölkelthették a különféle kultúrák szépérzékét és sokan viselték is ékszerként.

A völgyek, lapályok obszidián kavicsai, de főként a számos kovás-, hidrokvarcit-, limnokvarcit-, opálkibúvás és törmelék a neolitikumban közkedvelt ideális nyersanyagok eszközök készítéséhez voltak.

A nagyobb, jó minőségű lelőhelyeken kisebb műhelyek is kialakulhattak.

Az Ósva-völgy pompás mézopáljából pattintott penge, talán valamilyen "díszkés" lehetett.

 

Ércbányászat

 

Vélhetően már a rézkorban rábukkantak a kibúvó érctelérekre, kezdetben a felszínen gyűjthették össze, tán árkolták is a dúsabb előfordulásokat és megpróbálkozhattak kinyerésükkel is.

 

A terület jelentősége a különféleképpen fölhasználható ásványkincsek miatt a későbbiekben (bronzkor, vaskor, népvándorláskor) tovább növekedett, erre utalhat többek között a környéken kiépült földvárak rendszere is.

 

Arany-ezüst előfordulásának köszönhetően már az Árpád-kortól vannak adatok Telkibánya ércbányászatára.

 

Kezdetben felszíni árkok, horpák mélyítése, később az összekötött horpák fejtése jellemzi a műveleteket. Ezzel párhuzamosan később, fokozatosan egy számos bányavágattal, légaknákkal, vízlevezető altárókkal rendelkező kiterjedt bányarendszer alakul ki.

 

Ez a tevékenység elsősorban a Kánya-hegy és a Veresvízi-völgy környékét érintette, a kibányászott kőzetek válogatása, aprítása, előkészítése és feldolgozása során kialakult depókkal, ércőrlőkkel, a patakokra

telepített iszapolókkal, malmokkal, valamint a közelben megépített olvasztókkal.

 

Nevét a hozzá tartozó bányatelkekről (Csöcsöncz, Konczfalva, Mindszent, Naggyümölcsös, Rátka, stb.) kaphatta, melyek egy része kezdetben irtásföld lehetett, melyek a várhegyen lévő településmag alá tartoztak és ez értelemszerűen nem volt előzmények nélkül való.

 

Mint Kachelmann János a Selmecbányai Akadémia tanára is rámutat (1870) a Tihanyi Alapítólevélben szerepel a gönyüi birtokrésznél "Teluk" azaz "földrész"-t jelentő szavunk.

 

Telky Jánosnak ezen oldal szerkesztőjének megjegyzése: Kachelmann János Úr és követői bizonyára téves következtetést vontak le az alapító levél „Teluk” szavából, amikor azt Telkibányához kötik. Bizonyára keveredés van a Pest megyei Telki-vel.

 

Ugyanis, Telkibánya egyik alapító községben Telky-ben, ebben az időszakban már, a Telky család udvarháza és birtokai vannak.

 

Az erre vonatkozó középkori levéltári adatok ezen a WEB lapon, a Telkibányai Telky Család oldalon megtalálható és a középkori levéltári adatok között ellenőrihető

 

Eddig ismert első írásos adat 1270-ből, V. László király idejéből való, ekkor Füzér várához tartozik több

mint kéttucat településsel együtt "Capulna Teluky" és "Bana" = bánya(!) is.

 

A környéken kiépült megerősített várak rendszere a kereskedelmi és hadiutak védelmére (Abaújvár, fontossá vált bányavidék biztosítását is szolgálták.

 

Hamarosan egy korábbi földvár sáncain fokozatosan kiépült Telkibánya saját, önálló kővára is.

 

Az Anjouk alatt köszönt be a fénykor, az egyre tekintélyesebb bányavárosnak Károly Róbert címert adományoz, melyen a bányásztemplomot és a kéttornyú kővárat is megörökítik.

 

1344-ben, Nagy Lajos király Telkibányát önálló királyi bányavárosi rangra emeli, 1347-ben az ugyancsak nemesfémbányászatot folytató közeli Rudabányácskát is hozzá csatolják.

 

Telkibánya tagja lesz Gölniczbányával, Iglóval, Jászóval, Rozsnyóval, Rudabányával, Szomolnokkal együtt a Felső- Magyarországi Bányavárosok Szövetségének.

 

Ebben az időszakban már a Kánya-hegy és a Gyepű-hegy tárórendszerei is kiépülnek.

 

A virágzó bányaváros megengedhette magának, hogy ispotályt tartson fenn az elaggott, vagy beteg

bányászok számára és 1367-ben Nagy Lajos kiadja a Szent Katalin ispotály felépítésére szóló engedélyt.

 

Válságos évek következnek, mikor Giskra fészkeli be magát a várba, a husziták pusztítása miatt tönkremegy a leghosszabb, rézcsövű vízvezeték is.

 

Végül hosszú évekre megszakad a bányászat egy tragikus és rengeteg (300 főnyi) áldozatot követelő

bányaomlás következtében, melynek kiváltó oka egy regionális földrengés lehetett (Zsíros et al. 1988).

 

A középkorban főként az elagyagosodott teléreket és a telérbreccsákat fejtették ki, mert a kézi erővel

történő jövesztés és a tűzi repesztés főként ezt tette lehetővé.

 

A technika megújhodásának eredményeként és a lőporos robbantásoknak köszönhetően a XVI. század elején újrainduló bányászat fokozódó intenzitással folytatódik.

 

A Thurzó-Fugger vállalkozás idejére tehetjük többek között a Mária-bánya rendszer kihajtását, valamint

a Teréz- és Veresvízi-bányák bővítését is.

 

A három részre szakadt ország határvidékére szorulva nehéz idők jönnek, a török kiűzése után rövid föllendülések és kisebb megtorpanások váltják egymást.

 

A vidék Rákóczi birtok lévén a szabadságharc hadi költségeinek fedezésére föllendül az ezüsttermelés, mely a részben Bécshez húzó bányavidékeken nem volt konfliktus mentes, Telkibánya jelentősége ekkor megint növekszik, majd Nagymajtény után újabb rövid visszaesés következik be.

 

Mária Terézia alatt ismét emelkedő időszak áll be, hiszen az egész hazai ércbányászatra pezsdítőleg hat a világon elsőként Selmecbányán meginduló Bányászati Akadémián kezdődött szakemberképzés.

Részben erre az időre tehető a Hasdát-völgyben és a Fehér-hegyen lévő bányák megnyitása is.

Az 1830-as években a kincstár újabb bányanyitásának eredményeként még 18 vájár, 18 csillés és 8 napszámos dolgozik a bányákban.

A XIX. század végén a mexikói ezüstbányák fokozódó termelése miatt leesik az ezüst világpiaci

ára és ez sújtja a hazai bányáinkat is.

Utoljára 1881-ben váltottak be telkibányai ezüstöt, ám még a XX. század elején is végezetek

jövedelmezőségéről készletszámításokat (Schlenker 1908).

Az erdős területeken működő ércbányáknak a járatok biztosításához, a bányabeli építményekhez,

a tűzi jövesztéshez és az érc kohósításához rengeteg fára volt szükségük. Sokhelyütt a bánya és az

erdőtulajdonosok közti első területi, használati jogvitákból fejlődött ki részben a bányajogi és

erdőhasználati törvény.

A bányászat és az erdőhasználat sokszor ellentétes szempontjait, érdekeit és jogosultságát egymással harmonizáló évszázadok alatt csiszolódó jogrend alapján a kamarai használat idején a bányászok betartották a rendtartás magfákra vonatkozó előírásait és így újították föl az erdőt.

Azaz a tarvágás elképzelhetetlen volt, már csak a lejtős területeken fellépő erózió veszélye miatt is és

csakis szálalásos fakivágást engedélyeztek, állandó felújítási kötelezettséggel. Erre a bányász-erdész

barátságra és napjainkban különösen példamutató etikára emlékeztet a Királykútnál kialakított emlékhely is.

 

A trianoni diktátummal Magyarország többek között elvesztette történelmi bányavidékeinek túlnyomó többségét, így Telkibánya ércelőfordulásainak feltárására a húszas évek elején reménybeli kutatási terv készül, azonban az akkor is szűkös pénzügyi keretek a jobb kilátásokkal kecsegtető recski rézbányára kellettek.

 

Anyagi források híján a bányatulajdonosok az állagmegóvásnak sem tudnak eleget tenni, a háborút követően az utolsó tulajdonos is lemond bányászati jogáról - megelőzendő az államosítást az állam javára.

 

Az ötvenes évek megnövekedett nyersanyagigénye miatt 1951-1960 közt az Ércbányászati Feltáró Vállalat folytatott újra érckutatásokat, ekkor tisztítják ki a Ferdinándaltárót is és mélyítik a Csengő-aknát a mélyebben fekvő telérek leművelése reményében, a Baglyasvölgyben lemélyített fúrás bádeni ércesedést harántolt 900 m. mélységben.

 

A korlátozott pénzügyi keretek miatt Telkibánya ezúton is alulmarad, mivel a Mátra és a Velencei-hegység ércbányászata kap támogatást. 1985-91 közt a MONTAN GM végez geológiai, bányászati és

bányatörténeti kutatásokat, ugyanakkor kimutatja a stocwerkes ércesedés és a mellékkőzetben lévő érces hintések jelentőségét.

1997-ben a Rio Tinto angol cég végzett érckutató fúrásokat a Kánya-hegy déli részén.

 

Ércőrlő malomkövek. Malomkőbányászat

 

A Kánya-hegy keleti oldalán kemény, kovásodott riolittufa, kovás homokkő, és breccsás kvarcit

előfordulásnak köszönhetően malomkőipar alakult ki. Innen fejtették a malomkövek, őrlőkövek, csapágyak, mozsarak, ércfoncsorozók anyagát.

Ugyanakkor szép számmal kerültek a telkibányai érc-őrlőkbe a Sárospatak közeli Botkő malomkőbányájából származó kövek is.

 

Kaolinbányászat

 

Elsősorban a Gyepű-hegy keleti oldalában tárókkal föltárt jó minőségű kaolinnak köszönhetően

Brentzenheim Ferdinánd 1825-ben fölépítteti Telkibányán a majolika és kőedénygyárat.  

A tulajdonos halálával nehezebb évek következtek és a gyár fénykora hamarosan leáldozott, ám még

évtizedekig eredményesen működött, közkedvelt termékeit messzire szállították. A Bózsva-völgyben

1895-ben is még két agyagmalom dolgozott, de 1906-ban megszűnik a gyár.

 

A régi telkibányai porcelántányérok ma már a gyűjtők által is keresett ritkaságok.

 

Később Hollóházára került a porcelángyár, mely a közelben előforduló és a telkibányai aranybányászok által az 1800-as évek elején fölfedezett kaolin előfordulásból kapta a nyersanyagot Korom-hegy).

A hollóházi gyár utolsó nagyobb föllendülése a nyolcvanas évek közepére tehető, mikor a hagyományos stílus mellett Szász Endre festményeinek köszönhetően nagyobb megrendelések voltak úgy bel-mint külföldről is, sajnos mára ez is bezárt sokunk megdöbbenésére!

 

 

Telkibányai nemesércbányászat.

( Gyűjtemény.)

 

Az ezüst- és arany előfordulásoknak köszönhetően az Árpád-kortól intenzív bányászat fejlődött ki és az Anjouk uralkodása alatt fénykorát élő Telkibánya várral megerősített királyi bányaváros.

Ércbányászata Mária Terézia alatt lendül fel újra tartósan, de a XX. századtól pénzügyi források híján inkább már csak reménybeli kutatások színtere a vidék.


Telkibányai nemesércbányászat megindulása

Telkibánya azok közé a hajdani bányavárosok közé tartozik, ahol a bányászat virágkoráról jóval több a tárgyi emlék, mint az írásos dokumentáció, ezért a bányászat jelentőségével kapcsolatban igen eltérő vélemények alakultak ki. A korábban megjelent kisebb tanulmányok sem a bányászat kezdetével, sem az egyes korszakok kialakulásával kapcsolatban nem adtak megfelelő tájékoztatást. Ezért volt feltétlenül szükséges az egyes századokban vagy periódusokban tisztázni az alkalmazott bányászati és előkészítési technológiát.

Telkibánya ércelőfordulása különlegesnek számít a Kárpát-medencében, jellegében eltér a felvidéki lelőhelyektől. A felszín közelében, nehezen követhető telérekben megtalálható termésarany és az oxidációs zónákban hintve előforduló érc kitermelése már egy fejlettebb technológiát igényelt, ezért a bányászat virágkora csaknem 100 évvel későbbre tehető, mint az alsó magyarországi bányáknál. Az érclelőhelyek jóval kisebbek és szétszórtabbak voltak, a bányászat és az ércelőkészítés csak komplikáltabb módszerrel folyhatott. A nagyobb arányú bányászat csak akkor indulhatott meg, amikor már más vidéken kialakult egy olyan technológiával és szaktudással rendelkező üzem-típus, amely képes volt az itteni ércek hasznosítására. A fentiek következménye, hogy Telkibánya környékén a bányászat nem fokozatosan alakult ki, hanem - bár méreteiben szerényebben mint Észak- vagy Dél-Amerikában - de aranyláz módjára. A bányászat tehát fejlettebb technológiával indul természetesen a 13. században még mindig kézi technológiával.

A bányászatban már járatos szlovákok, gyalogosan, felszerelésüket talicskán tolva özönlöttek Telkibányára a jobb megélhetés reményében. Ők közvetlenül a bányák környezetében telepedtek le vagy a bányákban laktak, amire még ma is számos nyom utal. őket követték a szász bányászok és bányatisztek, az aranybányászat és ércelőkészítés igazi szakértői és haszonélvezői, akik kőházakban, kolóniákban telepedtek le.

Az aranyláznak a bizonyítéka, hogy még ma is több ezer bánya nyoma található meg, amelyeket közel egyidőben műveltek. Ennek a hirtelen fellendülésnek köszönhető az, hogy a néhány családból álló település bányavárossá fejlődött, várral és megerősített várfallal. A hajdani gazdaság jelét nemcsak a mai napig fennmaradt aranygombos elnevezés tanúsítja, hanem virágkorában több templommal és hivalkodó tornyokkal rendelkezett.

Ma már tudjuk, hogy nem a telérek kimerülése vetett véget a város gazdagságának, hanem az akkori technikai színvonal szabott határt a műveleteknek, hiszen a későbbi századokban bekövetkezett technikai megújhodás újabb lendületet adott a bányászatnak.

A hajdani dicsőséget jelentő vár és templomaik faragott párkánykövei most régi házak vagy sertésólak falaiban tanúskodnak a gazdag múltról.

Telkibányai legenda

Sok esetben egyes tudományágak perifériális találkozása révén jutunk olyan eredményhez, amely alátámaszthat vagy véglegesen elutasíthat egy-egy feltevést. Erre jó példa az u.n. telkibányai legenda. Számos középkori bányavároshoz hasonlóan Telkibánya bányászatával kapcsolatban is fennmaradt az a legenda, ami Veres patak vagy Háromszáz özvegyasszony tánca néven vonult be a magyar irodalomba. A 360 telkibányai bányász tragikus halálát megörökítő közismert okirat a telkibányai ref. egyház anyakönyvében található, amelyet Királyhelmeczi István prédikátor jegyzett le mint szájhagyományt 1687-ben.

 A technikatörténeti kutatások ma már bebizonyították, hogy Telkibánya környékén soha nem folyt olyan jellegű bányászkodás, ahol egy munkahelyen vagy bányában egyszerre ennyi ember dolgozott volna. Sokkal inkább az volt a jellemző, hogy a horpabányászat befejezése után, több kisebb bányában folyt a termelés. Ez a legenda ismeretes Nagybányáról, Selmecbányáról, Újbányáról, Körmöcbányáról, Goslárról. Agricola hatodik könyvében emlékezik meg hasonló eseményről.

Ezt a történetet protocollum formájában csak Telkibányán örökítették meg. Ez a tény ösztönzött egy Telkibányával foglalkozó jónevű geológust, hogy ez esetet hitelesnek tüntesse fel a hely és az idő pontos meghatározásával.

Mivel a bizonyítása minden technikatörténeti alátámasztást nélkülözött, ezért ez is a gonosz bányamanók, vagy a jóságos bányatündérekkel a legendák világába maradhatott volna. 1963 július 26-án a katasztrófális szkopjei földrengés után 4 órával az egyik nagyerejű utórengés, azonos időben, a Telkibányához közeleső két külszíni bányában halálos baleseteket okozó omlást okozott. E területen házakon és tornyokon is repedések keletkeztek.

A földrengéssel kapcsolatos vizsgálatok azt mutatták, hogy a Szkopjétől északra terjedő rengéshullámok egy fő és két másodrendű törésvonalon futottak végig és ezek egy csomópontban felerősödve fejtették ki hatásukat.[7] E törésvonalak jelenlétét azóta már más geológiai tanulmányok is igazolták.

E tény kapcsán merült fel annak a gondolata, hogy Telkibányán is lehetett egy földrengés okozta nagyobb baleset, ami a későbbi időben okot adott egy ilyen legenda adaptálására. A protocollum az esemény idejeként a pünkösd előtti napot jelölte meg.

Egy felkutatott írás szerint 1443 június 5-én a földrengés olyan iszonyú volt... "hegy és völgy és sok vár és kőház omlott össze. A bányákat és azok tárnáit iszonyú repedések szétszaggatták és kőhalmazok csúnyán betemették azokat."[8] Ez az évszám a telkibányai bányászat első virágkorára esik, amikor még nagyobb létszámmal folyt a bányászkodás.

A feljegyzés hitelességét az is igazolja, hogy a "kassai úr" kilétét is sikerült megtalálni, aki a bányászatot tovább folytatta.

A földrengés és a bányakatasztrófa összefüggésére újabb bizonyítékok kerültek elő. 1990-ben a MONTAN GM, megbízásból ércesedéshez kapcsolódó földtani környezetvizsgálatot végzett a telkibányai hajdani bányák területén.

E munka során a Kányahegy észak-keleti oldalán olyan kőomlásokra lettek figyelmesek, amelyeket csak nagyobb földrengés okozhatott. E feltevés akkor nyert bizonyosságot, amikor a tetőről származó szikladarabokat megtalálták a távolabb eső horpák üregeiben.

E kőomlás nemcsak a bányában végezhetett pusztítást, de rombadöntötte a bánya közelében lévő Koncfalvá-nak nevezett település házait.

A négy-öt évvel ezelőtt végzett erdőkitermelés jól láthatóvá tette az összeomlott kőházak alapjain belül a csúcsról származó óriási szikladarabokat.